Korábban írtam arról, hogy aki a munkájába temetkezik, az általában egy megbízható és felelősségteljes ember, és éppen ezért vonzódunk egy ilyen típusú emberhez a kapcsolatunk kezdetén. Mert felnézünk rá, mert értékesnek tartjuk ezeket a tulajdonságait.
„Mikor még dúlt a szerelem, házasságot kötöttünk. Akkor úgy éreztem, hogy Balázs testesíti meg számomra a „nagy Ő-t”. Egy igazi lovag, akire minden nő vágyik. Energikus, fáradhatatlan férfi ideál. Sőt mi több, komoly szakmai sikereket ért el, és egyértelműen úgy éreztem, hogy vele egy csodálatos élet veszi kezdetét. A kapcsolat elején határozottan úgy éreztem, hogy nála tökéletesebb társat el sem tudnék magamnak képzelni. Hát kell ennél több? Ráadásul pimaszul kedves, udvarias, megértő és figyelmes és még ennek tetejében jóképű is. Álomszerű. Egészen biztos voltam benne, hogy belőle egy tökéletes férj lesz. A házasságunk első pár éve nagyon izgalmas volt. Kinéztünk egy házat, megvettük, kicsinosítgattuk és gyönyörűen berendeztük. Igazi szerelmi fészek vált belőle.
De aztán Balázst előléptették a munkahelyén. Ettől kezdve minden megváltozott körülöttünk. Egyik napról a másikra. Igaz, hogy több pénzünk lett, de mindemellett sokkal ritkábban láttuk egymást. Egyik alkalommal szóvá is tettem mindezt, mert úgy éreztem, hogy a munka fontosabb lett, mint én.
Balázs megnyugtatott, hogy nem mindig lesz ez így. De az elkövetkező néhány évben előreláthatólag kevesebb ideje lesz rám, de úgy gondolja, hogy ez csak egy átmeneti állapot. Hittem benne, így beletörődtem a helyzetbe és közben úgy érzetem, hogy ezt az áldozatot az ő sikereiért meg kell, hogy hozzam.
Nem telt el egy év és megszületett az első gyermekünk. Engem teljes mértékben lekötött a babázás. Megpróbáltam megőrizni a lelki egyensúlyomat, és hogy ez sikerült, anyukámnak és anyósomnak köszönhettem, mivel ők sokat segítettek nekem. Elvállalták a gyermek felügyeletet, amíg én eljártam kikapcsolódni. Ebben az időben, egy közös ebéd Balázzsal, nagy szó volt. Ritkaságszámba ment, vagyis nem szépítem, meglehetősen különleges alkalomnak számított egy- egy ilyen együttlét. Később a szülők már ne tudtak a segítségemre lenni, így eljött az idő, amikor igazán nagy szükségem lett volna Balázs segítségére. De hamar be kellett látnom, hogy egyáltalán nem számíthatok rá. Majd teltek az évek és a helyzetünk egyre kilátástalanabb lett. Mikor panaszkodtam Balázsnak, akkor ő azzal vádolt, hogy nem ismerem el a munkáját. Úgy gondolta, hogy nem vagyok hálás mindazért, amit értem és a gyermekünkért tesz azáltal, hogy dolgozik.
Pedig én hálás voltam. De azt is tudtam, hogy nem élünk normális életet. Akkor még jobban azt éreztem, hogy már tényleg nem én vagyok számára a legfontosabb, hanem a munkája. Szó szerint a munka rabja lett. Pedig a kapcsolatunk elején éppen ezt becsültem benne, a lelkiismeretes hozzáállását. Kezdtünk fokozatosan eltávolodni egymástól. Aztán mindent bevetettem. Voltam támadó, közönyös és visszahúzódós, sőt még ellenséges is, mert nem igazán tudtam milyen eszközzel tudnám a férjemet jobb belátásra bírni. Kifogyott az eszköztáram és mi csak egyre jobban eltávolodtunk egymástól.
Sokszor a fejéhez vágtam, hogy nem szeret és még azzal is megvádoltam, hogy úgy érzem, viszonya van valakivel. Még odáig is elmerészkedtem, hogy azt mondtam neki, hogy egyszer még megkeserüli, hogy ezt az állást elvállalta. A feszültség napról napra egyre nagyobb lett, és úgy éreztem egy idegenhez mentem hozzá. Közben kritizáltam a munkahelyét, a főnökeit. Mit képzelnek, hogy egy embernek ennyi feladatot adnak, hogy a családjára nem marad ideje. Aztán volt olyan, amikor csak hallgattam és ettől szenvedtem, mert úgy gondoltam majd ezzel a viselkedéssel tudomására tudom hozni a boldogtalanságomat. Igaz, hogy ilyenkor nem vitatkoztunk, de magamban őrlődtem és ettől még rosszabbul éreztem magam. Eljutottam a teljes reménytelenség állapotába, és határozottan meg voltam arról győződve, hogy Balázs már nem szeret.
Aztán elmentem egy tanácsadásra, ahol felismertem a viselkedésem rejtett indítékait és felismertem a saját hibáimat. Nem kellett hozzá sok idő, viszont bártorsság az igen, mert ki szereti azt hallani, hogy mit hibázott el, vagy mit kellett volna másképpen csinálnia.
Megértettem, hogy a férjem viselkedése egyáltalán nem ellenem irányult, hanem ennél mélyebben kell keresni az okokat és a miérteket. Visszagondoltam arra az időszakra, hogy mit mesélt a gyerekkoráról, az apjáról, aki megállás nélkül kritizálta mindenért. Az jegyei miatt, a sportteljesítménye miatt, amiért csak lehetett. Mindenben a kifogást kereste és mindig rávilágított arra, hogy Balázs mit nem csinált jól. Ritkán kapott dicséretet, kritikát viszont annál többször. Vagyis alaposan beleverte az apja, hogy ő nem elég jó, és nem tud olyan dolgot tenni, amivel az apja meg lenne elégedve.
Végre megértettem, hogy a férjem miért lett munkamániás. Hiszen nem akar ő mást, mint bebizonyítani az apjának,hogy „viszi valamire” és ez hajtja a munkájában. A munkában elért sikerei elismerést hoznak számára, amire ki volt éhezve egész eddigi életében. A munka jelenti számára az örömforrást. Persze a probléma ott volt, hogy én viszont úgy éreztem, hogy teljesen kimaradok az életéből.
Nem tettem mást, mint a bíráló szavaimmal, a viselkedésemmel, jócskán eltávolítottam magamtól. Ezért megfogadtam a tanácsokat és figyeltem arra, hogy nem kritizálom Balázst, hanem inkább dicsérni próbálom. Megpróbáltam beleérezni a helyzetébe. Ezért aztán dicsértem a munkahelyét, az eredményeit és mindent elmondtam neki, amit a kollegáitól, hallottam, hogy milyen ügyes, és hogy igazán büszke lehet rá a főnöke. Elmondtam mennyire értékelem, hogy gondoskodik rólunk, a családjáról. Bíztattam, hiszen tudtam ez hiányzik neki. Soha nem kapta meg ezt korábban és szeretem annyira, hogy bátorítsam, megerősítsem.
Nem telt el néhány hónap és érezhetően közelebb kerültünk egymáshoz. Elmaradtak a veszekedések és élveztük az együtt töltött időt. Ám a munkájának az időbeosztása nem változott. Úgy éreztem én viszont mindent megtettem. Nagyban változott a hozzáállásom, de mindemellett azt is láttam, hogy Balázst egyáltalán nem befolyásolta mindez, és neki esze ágában sem volt változtatni az eddigi életünkön.
Nekem Balázs igazán fontos, ezért a tanácsadó javaslatára kedvesen, de határozottan szembe szálltam az akkori helyzetünkkel. A javasolt szemléletváltás után a „kemény szeretet” elvét alkalmaztam. Tudtam, hogy kettőnkért és családért meg kell ezt tennem. Tudtam, hogy a férjem jó ember, de ekkor már azt is tudtam, hogy fel kell kavarnom az álló vizet. Kell, hogy történjen egy nagy változás. Több évig olyan gyengéd szeretetet fejeztem ki iránta, hogy nem vezetett sehova. Leültem vele és elmondtam neki őszintén a valós érzéseimet. Szépen, de nem kíméletesen. Úgy, ahogyan még soha. Megdöbbent.
Később Balázs eljött velem a házassági tanácsadásra. Eljött, mert akkor már tőlem tudta, hogy a bennem előidézett változás, amely által ismét közelebb kerültünk egymáshoz, az a sok jó tanács eredménye. Az első közös tanácsadáson való részvétel után eldöntötte, hogy munkahelyet vált és radikális változásokat vezet be az életébe, amelyek hasznosak lehetnek a házasságuk számára. Igaz, nem biztos, hogy a jövőben megengedhetünk magunknak egy drága környéket, ahol addig laktunk, de a lényeg, hogy akárhol vagyunk, ott jól érezzük magunkat együtt.”
Jó ilyen helyzeteket látni, hogy van kiút, még a reményveszettnek tűnő helyzetekből is. De mindkét fél hozzáállása kell hozzá. Viszont, egy ilyen helyzetben, amikor a „kemény szeretetet” alkalmazzuk hangsúlyozni kell, hogy milyen nagy jelentőségük van ezt megelőzően, azoknak az erőfeszítéseknek, amelyeket Anna tett a „gyengéd szeretet” terén. Vagyis a gyengéd szeretetnek mindig meg kell előznie a „kemény szeretetet”. Mert, ha Anna nem ismeri fel férje elismerés iránti vágyát, ha nem érti meg, hogy gyermekkorában milyen negatív tényezők voltak, amelyek férje jelenlegi jellemére kihatnak, vagy ha nem kezd el másképpen viselkedni, elhagyni a kritikus megjegyzéseket és helyére állítani az elismerő és bíztató szavakat, akkor Balázs nem biztos, hogy ilyen pozitívan reagált volna Anna meghökkentően őszinte vallomására.
Vagyis első lépésként próbáljuk megérteni társunk magatartását és próbáljuk kideríteni annak indítékait, hogy miért viselkedik úgy, ahogy. Aztán tegyük fel magunknak azt a kérdést,hogy jól kezeltük e ezt a helyzetet, vagyis a társunk viselkedésére adott reakcióink valóban helyesek e.
A problémás párkapcsolatokban többnyire akkor következik be pozitív fordulat, ha megpróbáljuk megérteni társunk viselkedését és egyben megváltoztatjuk a saját hozzáállásunkat is.
A cikk szerzője: Tarr Éva párkapcsolati tanácsadó
https://minosegiparkapcsolat.hu